Égerfa azonosítás – Égerfa felismerése a tájban

Tartalomjegyzék:

Égerfa azonosítás – Égerfa felismerése a tájban
Égerfa azonosítás – Égerfa felismerése a tájban

Videó: Égerfa azonosítás – Égerfa felismerése a tájban

Videó: Égerfa azonosítás – Égerfa felismerése a tájban
Videó: Alder - Plant Identification, Uses and Folklore 2024, November
Anonim

Az égerfákat (Alnus spp.) gyakran használják újraerdősítési projektekben és a talaj stabilizálására nedves területeken, de ritkán látni őket lakóterületeken. Az otthoni kertészeket ellátó faiskolák ritkán kínálják őket eladásra, de ha megtalálja őket, ezek a szép növények kiváló árnyékoló fák és cserjék. Az égerek számos jellegzetes tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek egész évben érdekesek maradnak.

Égerfa azonosítás

Az égerfát legkönnyebben jellegzetes kis termőtestéről, az úgynevezett strobileról lehet felismerni. Ősszel jelennek meg, és úgy néznek ki, mint egy hüvelyk (2,5 cm) hosszú kúp. A strobilok a következő tavaszig a fán maradnak, a bennük lévő apró, diószerű magvak pedig téli táplálékot szolgáltatnak a madaraknak és a kisemlősöknek.

Egy égerfán a nőstény virágok egyenesen állnak a gallyak végén, míg a hím barkák hosszabbak és lelógnak. A barkák télen is kitartanak. Miután a levelek eltűntek, finom kecsességet és szépséget adnak a fának, lágyabbá téve a csupasz ágak megjelenését.

A levelek egy másik módszert kínálnak az égerfa azonosítására. A tojás alakú leveleknek fogazott szélei és különálló erei vannak. A levél közepén egy központi ér fut le és aoldalerek sorozata fut a központi értől a külső szélig, szögben a levélcsúcs felé. A lombozat zöld marad, amíg ősszel le nem esik a fáról.

További információk az égerfákról

Az égerfák különböző típusai közé tartoznak a magas, egytörzsű fák és a sokkal rövidebb, több törzsű példányok, amelyek cserjeként is termeszthetők. A fafajták 40-80 láb (12-24 m) magasra nőnek, ide tartoznak a vörös és fehér égerek is. Ezt a két fát leveleik alapján lehet megkülönböztetni. A vörös égeren a levelek a széle mentén szorosan alágördültek, míg a fehér égeren laposabbak.

A Sitka és a vékonylevelű égerek legfeljebb 25 láb (7,5 m) magasságot érnek el. Nagy cserjékként vagy kis fákként nevelhetők. Mindkettőnek több szára van, amelyek a gyökerekből erednek, és leveleik alapján megkülönböztethetők egymástól. A sitkák nagyon finom fogazatúak a levelek szélén, míg a vékonylevelű égerek durva fogakkal rendelkeznek.

Az égerfák ugyanúgy képesek kivonni és felhasználni a levegő nitrogénjét, mint a hüvelyesek, például a bab és a borsó. Mivel nincs szükségük nitrogénműtrágyára, ideálisak olyan területeken, amelyeket nem karbantartanak rendszeresen. Az égerek jól illeszkednek a nedves helyekre, de túlélésükhöz nincs szükség bőséges nedvességre, és olyan területeken is boldogulhatnak, ahol időnként enyhe vagy közepes aszály is előfordul.

Ajánlott: